Dübörög a Terminator: Salvation
Elég keményen belehúztak a kampányba, ami nem csoda, hisz csak velünk toltak úgy ki a forgalmazók, hogy egy Éjszaka a múzeumban 2 miatt két héttel elcsúsztatták a premiert, amcsiban már május 21-én megnézhetik a szerencsések. Megint csak köszönettel tartozhatunk a forgalmazóknak, de tényleg. Ehh…na mindegy. Addig is várakozásunkat talán orvosolhatjuk pár, szám szerint 60 új [...]
Terminator Salvation ezmegaz
Jött 3 finom TV reklám. Méghozzá elég pofásak és van bennük jópár új jelenet(ecske). Látvánnyal nem lesz gond az biztos. Azért az a felénk lépkedő endoskleteon nagyon zúz. HD-ban is elérhetőek ezen a linken. Kicsit bántja a fülem, hogy az összes spot végén beordibálják: PG 13. Az index.hu, szokásukhoz híven meg is jelentetett blőd hírt, [...]
Schwarzenegger beszélt a T4-beli szerepéről!
Csutkakoma már korábban írt róla méghozzá itt, hogy Arnold kormányzó úr 99%-ban visszatér majd egy cameo erejéig, mint t800-as, de nem élő formában, hanem a számítógépes technika segítségével. Bár mostanában ő nem ér rá minőségi interjúkkal és csemegékkel szolgálni nekünk, azért a fő eseményekről nem maradunk le. Ez a dolog is már teljesen hivatalosnak vehető [...]
Terminator: Salvation concept arts
Tyű a mindenségit! Nagyon szép concept art képek kerültek ki ismét a netre. Kicsit befigyel a posztapokaliptikus hangulat az utolsó képeken! Enjoy: A folytatásért katt az alsó linkre:
Új Terminator: Salvation poszter
Lesz még egy olyan jó poszter, mint az első flash cucc volt? Nehéz kérdés, én reménykedem, mert ezek az újak elég gyengusok. Amilyen jók az előzetesek, tv reklámok, nagy többségében olyan unalmasak, semmitmondóak, ötlettelenek, egyszerűen tucattermékek a poszterek, szigorúan szerintem! Ami persze nem olyan nagy baj, de egy kreatív reklámkampány nem válna a produkció hátrányára [...]
On may 21st, we fight back!
FRISSÍTVE!!! Sajnos a magyar közönség csak később apríthatja ócskavasnak a csúnya gépeket, de egyre közelebb van az USA bemutató, már csak egy bő hónap!. Azt hiszem mindannyian szeretnénk már egy hónappal előrébb járni legalább. Addig is szépen lassan felpörög a marketing-kampány, zajlott kint ez a shoWest rendezvény, meg is leptek minket az alkalmából egyszerre 3 [...]
Terminator Salvation – megváltozott befejezés
A hamarosan bemutatásra kerülő negyedik Terminator film vége jelentős átdolgozásokat kapott – mivel a korábban kiszivárgott forgatókönyv részlet végül igaznak bizonyult. A Warner ugyan egy darabig ragaszkodott az eredeti elképzeléshez, ám végül a kiszivárgás ténye miatt beadták a derekukat: a Salvation utolsó harmadát teljes egészében átdolgozták, amely így már nyomokban sem emlékeztet a korábbi verzióra. [...]
A Megváltás közeleg
A marketing gépszörny ismét kiköpött néhány képecskét a készülő filmről. Nem sok, de több mint a semmi. Még mindig sok a nappali jelenet egyébként, szerintem. Ja és remélhetőleg a kötelező, ártatlan, édi-bédi cukkermukker kislánykának azzal a nagy fegyverrel nem lesz valami nagy és unalmas sablon szerepe. Korábbi képekért lehet nézelődni EBBEN a galériában.
Terminator Salvation: We fight back!
Vagyis a Birodalom…az Emberiség visszavág! Legalábbis a poszterek szerint. Egyébként pár napos hír, ami nagyon úgy tűnik, hogy teljesen igaz: Linda Hamilton alias Sarah Connor visszatér a negyedik Terminator filmbe. No nem mint élő személy, ő halott és az is marad, ahogy a 3. részben meg volt írva. Viszont ugye mindenkinek hiányzott egy jó kis [...]
Terminator Salvation képek
Itt van pár nagy felbontású kép a Terminator Salvationből. Van közötte 1-2 régebbi kép is jobb minőségben és természetesen újabbak is találhatóak közöttük. Van egy 4 mega terjedelmű T600-as Terminator koponya is, amelyet rátudtok nyomtatni a pólótokra. Én tuti, hogy ebben megyek a premierre! The End Begins csutkakoma
Schwarzenegger: Salvation
Nagyon régóta megy a huzavona azzal kapcsolatban, hogy vajon valóban benne lesz-e Arnold Schwarzenegger a hazánkban Június 4-én bemutatásra kerülő Terminator Salvation című új jövős trilógiában. Természetesen a válasz az, hogy igen. Véleményem szerint ez már egy ideje nem titok és nyilvánvaló dolog. Persze a producerek és a rendező ezt nem mondták így ki sose [...]
Terminator Salvation Csemege Morzsák
A Terminator Road Show nem áll meg és éppen ezért úgy gondoltam, hogy néhány információ morzsát megosztok veletek. A rendező és a riporter által elmondott dolgok közül fogok szemezgetni. Kezdjünk is bele! (Lehetséges apróbb Spoilerek előfordulása a cikkben!!) “Amikor találkozol Marcussal a film elején, maga alatt van és útja a kivégzése felé vezet a modern [...]
Terminator Salvation: Képek A Forgatásról
Felkerült az internetre néhány kép a Terminator Salvation forgatásáról. Lehet checkolni srácok! A T800-as koponyák egyike a terminator gyárban közvetlenül a törzsre helyezés előtt: T800-as endoskeleton a gyártósoron: Skynet parancsnoki központ: Az ellenállók helikoptereket használnak azért, hogy levadásszák és elpusztítsák a terminatorokat. Ez egy lezuhant gép az öreg silo állomásnál: A masszív nukleáris robbanás az [...]
McG Terminator Salvation Víziója
Új típusú gyilkoló gépek és a tudomány által inspirált poszt apokaliptikus Föld segített McG-nek a Terminator Salvationt egy szemet gyönyörködtető Sci-fi flikké alakítania. A rendező tudja, hogy tekintélyes polírozás kell ahhoz, hogy visszaállítsa a franchise tekintélyét, a még Schwarzeneggert is megalázó 2003-as Terminator 3: Rise of The Machines (Gépek Lázadása) után. Ő jókedvűen beismeri, hogy [...]
Terminator Salvation concepts
Nemrég felkerült a netre egy szééép hosszú interjú McG-vel, a TS rendezőjével, ahol sok jót mond el a filmről, még jobban csigázva az érdeklődésünket. Meg voltak olyan kedvesek, és a már korábban látott concept képekből néhányat megosztottak velünk príma (nem telefonnal lekapott) minőségben is, ez a poszt ezeket hivatott bemutatni. Íme: Az interjú meg itt [...]



Friss kommentek