Star Trek kritika

Szerdán éjfélkor (azaz inkább már csütörtökön), majd csütörtök délután volt alkalmam megtekinteni a szám szerint tizenegyedik Star Treket, amiről én kezdetben elég rossz véleménnyel voltam. Ám ez a véleményem radikálisan megváltozott a végefőcímre. Ha röviden kéne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy olyan, mint a TOS, azaz az eredeti sorozat, és mégis teljesen más. Minden benne van, ami azt naggyá tette, de hiányzik az összes hibája. Mindemellett merész, nagyon merész, hiszen olyan momentumok vannak benne, amitől a rajongó lefordul a székről. Ugyanakkor saját, egyedi hangulata van, és ami a legfontosabb, rendkívül tiszteli az elődöket. A szemfülesek minden sorozatra találhatnak benne utalást, sőt, még a filmekre is, továbbá időmanipulálás ide vagy oda, hű a Trek univerzum történelméhez, csak itt-ott kicsit átírja. Mégis, nincs olyan drasztikus változás, hogy azt mondjuk, most aztán már semmi sem lesz ugyanaz. Nem igaz, maximum néhány párbeszéd máshogy alakul, illetve egyes események nem teljesen úgy fognak lezajlani, illetve pár dolog lett csak biztosan meg nem történt. Na de akkor lássuk bővebben.

Először a negatívumok. A film kicsit kézikamerás felfogásban készült, így extraközelikkel és masszív rángatózásokkal van tele, ami egyben tette számomra hangulatossá és kicsit zavaróvá az akciókat. Olykor tényleg nem tudtam, hogy mi a fene folyik, főleg az elején, a USS Kelvin megtámadásánál. Az ember ott még nincs felkészülve rá, így kettőt pislog, és már azt sem tudja, hol áll a feje. A Star Trekre eddig a nagytotálok és stabil kamerák voltak a jellemzők, hosszú snittekkel, nem pedig az extraközelik, rángatózások és hipergyors vágások. De mint írtam, ez egyben ad neki egy sajátos, egyedi ízt, frankó hangulatot, mert az embert elkaphatja az érzés, hogy tényleg, ő is ott van a hídon, és valójában ő kapkodja a fejét, nem a kameraman. Mindezek mellett hozzátenném még, hogy második megnézésre, ahogy anno a Star Wars ep3 is, meg megannyi más film, ez is kezdett lelassulni. Második megtekintés alatt már sokkal jobban tudtam követni az akciókat, így ez a negatívum szerintem kikopik, mire a film megjelenik DVD-n. A másik negatívum pedig az, hogy sajnos vége lett, pedig még eltudtam volna nézni egy darabig. De komolyan, két óra, és meg sem érezni.  Jó lenne, ha a trailerben felfedezhető, de a filmből hiányzó jelenetek visszakerülnének a DVD-n a filmbe, így például Néró története teljesebbé válna. Szegény amúgy sem egy erős főgonosz, motivációja és jelleme nem túl részletesen kidolgozott, bár azt azért hozzátenném, hogy szerintem nem is kellett. Miért? Egyszerűen azért, mert az egész történet Kirk és Spock szeméből lett elmesélve, így csak annyit tudhatunk meg róluk, amennyit ők ketten megtudnak (talán ezért is lett végül kivágva több jelenete).

Na, ezzel ki is fújt azok sora, ami nem tetszett. Jöjjenek a pozitívumok. Ami a legjobban bejött, az a karakterek kezelése. Arcra az ifjú Spockot alakító Zachary Quinto telitalálat, echte olyan, mint az öreg Spock bőrébe visszatérő Leonard Nimoy. Illetve a trailerekből és spotokból már tudni lehetett, hogy McCoy jellemét is nagyon jól visszaadja majd Karl Urban, így is lett. A többiek már erősen kérdésesek voltak, főleg Kirk megformálója, Chris Pine, de én a Scotty-t alakító, a Haláli hullák hajnalából és a Vaskabátokból ismerős Simon Peggen is csak pislogni tudtam. Az előzetesek alapján viszont még a helyén volt Sulu, Uhura és Chekov, hiszen John Cho, Anton Yelchin és Zoe Saldana származásukat tekintve egyeztek a karakterük származásával, bár azért még így is furcsán néztem a szexis Uhurára, a kissé homokosnak tűnő Chekovra, vagy a Dr. House-ban aberrált rinyálót játszó Sulura. Aztán jött a film, és minden karakter a helyén volt. Legnagyobb meglepetésemre Pine vitte a hátán a filmet, Pegg pedig szerintem tökéletesebb Scotty lett, mint az első jelölt, az egyetlen jelenet erejéig feltűnő Paul McGillion. Senki sem lógott ki, és senkire sem mondhatom, hogy kizárt, hogy ő lessz majd később az öregebbik figura. Az interakciójuk egymással telejsen rendben volt, és csak ők képesek voltak eladni a filmet tokkal-vonóval. De természetesen nem feletkezhetünk meg a Nérót alakító Eric Banaról, vagy a Pike kapitányt megformáló Bruce Greenwood.

És akkor jöjjön az NCC-1701 USS Enterprise. Az első véleményem róla igencsak érzékletes volt. Rondának találtam, és ez csak egy okból volt megnyugtató, méghozzá abból, hogy a TOS-beli Constitutiont is rondának találtam (a refit az első Enterprise, ami tetszett). A további képek sem győztek meg, de a filmben egész jól szuperált, és csakhamar elfogadtam, sőt, ott egyenesen jól nézett ki. Mindehez sokat hozzátett a díszlet, mely hihetetlenül impozáns és lenyűgöző, modern, mégis régies, és ami igazán jó, hogy emberközeli lett. A sorzatokban talán csak az Enterprise E idejében nem volt már hihetetlenül steril a hajó, itt viszont… huh… az egész hajó zsúfolt, ugyanakkor nem minden a hídon van (ami mellesleg baromi jól néz ki). A gépház, azaz gépfedélzet szintje pedig olyan, mint Chernobil fénykorában. Mindenhol csövek, konzolok, karok és vezetékek, tényleg egy hatalmas csillaghajó gépházának tűnik. Viszont éppen ezért nem hat olyan modernnek, mint teszem azt a TNG-s korban lévő hajók, mert hiába a high-tech konzolok (bár annyira nem high-techek, inkább maiak, látszik, hogy az Enterprise vonulatot vitték tovább, nagyon helyesen), az egszből árad az, hogy éppen csak fejlettebb a technika, mint az Enterprise-ban, és még meg sem közelíti az NCC-1701-E-t.

Egy huszárvágással térjünk rá a Trek univerzumba helyezhetőségével. Először is, azok szerint, akik nem voltak Trekker fanok, nagyon is érthető a film, vagyis bátran ajánlható azoknak, akik sosem láttak Star Treket. De természetesen 100%-osan csak azok értékelhetik, akik a belső poénokat és utalásokat is felismerik (persze a film ezek nélkül is maximálisan élvezhető). És ez a szép, hogy bár egy fontos (azaz két fontos) bolygó felrobbantásával alaposan átformálják a Trek univerzumot, mégsem lesz, vagy lehet minden olyan radikálisan megváltozott, mint hinné az ember. Ennek köszönhetően néhány párbeszéd tuti megváltozik, ami ugye kb. annyira veszélyes, mint az, hogy a Deep Space Nine óta a K7-es űrállomáson a triblik mellett Sisko, Jadzia, Julian és O’Brian is az Enterprise-on vannak (a DS9 sorozat szereplőit belemontírozták egy TOS epizódba), illetve pár esemény meg sem fog történni.  Szóval az utalások – amik között még az Enterprise-ra is találhatunk hivatkozást – bőven meggyőzik a Trekkert, hogy ez a film kicsit más, többet-kevesebbet módosít, ám a történelem kereke mégis nagyjából ugyanarra foroghat tovább.

Mindezek mellett a Trek szellemisége is benne van, még ha nem is oly nyíltan, mint a The Next Generationban. Hisz van itt keleti származású kapitány, könyörület, becsület, és a többi, igaz, a fő hangsúly inkább a karaktereken és a történeten van, melyet a látvány és az akció hál’ istennek kiszolgál, és nem nő eme motívumok fejére. És persze ott a sok-sok poén, és a nem kevés űropera motívum, amitől hihetetlen könnyed lesz a film.

Végül még egy pár szót a zenéről. Önamgában hallgatva nem volt túl muzikális, de a filmben pöpecül megállta a helyét, és ez a lényeg, mert ez a feladata, ugye. Bár hiányoltam kicsit a jó öreg Trek motívúmokat, de a végén felcsendülő TOS opening teljes mértékben kárpótolt, plane a megszokott monolog keretében. A film nyitánya pedig önmagában is durva, a legjobb opening az összes film közül, de hasonlóan impozáns az a jelenet is, amiben hőseink megérkeznek az Enterprise-ra.

Szóval, összességében azt kell mondjam, hogy számomra megvan az év mozis élménye, amit nem éreztem már a Star Wars Episode III: Revenge of the Sith éjféli premierje óta. Sőt mi több, jöhet Terminator Salvation, Transformers 2: Revenge of the Fallen, de még az Avatar is, a Star Treket semmi sem fogja letaszítani az év filmje posztról. J.J. Abrams, ha most nem áll le, akkor sikeresen feltámasztotta a Star Treket, ami eljuthat azokhoz is, akiket eddig hidegen hagyott.

Spoileresebb és részletesebb kivesézés a Lightspeeden.

Ezt a bejegyzés Dzséjt írta ekkor: 2009, május 11th, hétfő 13:39 a következő kategóriá(k)ba Kritikák, Star Trek Univerzum. A bejegyzéshez tartozó kommenteket az RSS 2.0 feed-en tudod követni. A pingelés nem engedélyezett.

10 komment

  1. pepo szerint:

    Akko én it nyugodtan megnézhetem, aki életébe nem látott Treket. Ez a lényeg, számomra.

  2. czinke_balazs szerint:

    minnél előbb látni akaroooooom:D

  3. MarciCFH szerint:

    hello!
    Nem vagyok star trek fan, de ez még nekem is bejött. A legjobban a fagyos golygó tetszett, kicsit Hot system feelingje volt ahogy Kirk kolbászolt a hidegben. A seb a fején is hajazott a Luke Skywalker által elszenvedettekre a hószörnytől… Mind1 ez egy szép munka volt.

  4. czinke_balazs szerint:

    A szereplők teljesítménye káprázatos, nagyon jó benne az ázsiai vívós csávó(asszem ő Harold a kalandférgekbe) meg az orosz akcentusú pilóta xD Meg mindenki király:)Ezt az időutazásos “olcsó sci-fi” cucoért kár de ezzel együtt is 10/10. Az év eddigi legjobb filmje, holtversenyben az Outlanderrel:)

  5. csoli1138 szerint:

    Én csak azt remélem, hogy ez föléleszti az egész saga-t DVD-n is (eredeti szinkronnal!), mert az már nagyon hiányzik pár gyűjteményből! A 10 db mozifilm legalábbis biztosan!
    Tudunk erről valami bíztatót?

  6. Dzséjt szerint:

    Semmit, se bíztatót, se lelombozót.

  7. czinke_balazs szerint:

    JJ nagy király na:)

  8. The Reaper szerint:

    Túlhájpolt, de szórakoztató alkotás.

  9. Jimnastique szerint:

    nekem is bejött a delta vega, imádom az ilyen ismeretlen lényeket ill nekem is bejött a film annak ellenére hogy nem vagyok rajongó; tavaly ez jött be a legjobban, cameron fan vagyok de talán egy kicsit jobban tetszett jj filmje mint az avatar, amúgy sok film nem is jut eszembe tavalyról, várj…

  10. Shapira szerint:

    Fantasztikus film! Nem ismerem különösebben ezt az unvierzumot, csak hallottam róla, és aze gyik sorozatból láttam egy-két részt, de így is tökéletesen érhető volt. Szerintem negatívumként csak olyan dolgokat lehet felhozni, amiket szinte műgondnak tekinthetünk – hisz a sztori, a látvány, a színészek alakítása, a rendezés, és végső soron a felemelő zene mindezeket elnyomja. Nekem a kedvenc filmjeim közt van.

Komment írása