Archívum a(z) 'remake' Kategóriához
Let Me In képek
Nos, a kisebb kihagyások után én is pótolnám az elmúlt pár nap számomra lényeges, de itt kimaradt érdekességeit. Először is a Let Me In képek következzenek. Nos, a valós, vagy marketinges szándék alapján ez nem az Engedj be! című svéd romantikus dráma-horror amerikai adaptációja lesz, hanem a svéd mű alapjául szolgáló könyvet vették elsősorban alapul. [...]
The Last Airbender kritika
Mint ahogy egy kertész elülteti a fa magját, és a kezdetektől figyeli a növekedését, én úgy figyeltem a The last airbender készülődését, a forgatás első lépésétől a film befejezéséig. És mint ahogy a kertész leszedi a fája zamatos gyümölcsét ezzel szemben én kénytelen voltam a rothadt gyümölcsöt a kezemben tartanom, amit még a disznóknak sem [...]
Megvan az új Dredd bíró!
Eleddig csak pletyka volt, most az Empire gyakorlatilag hivatalos érvényű információt húzott ki a készülgető Dredd bíró film producereiből, Andrew MacDonald és Allon Reich urakból:A pletykák ezúttal igaznak bizonyultak, ugyanis az új-zélandi Carl Urban lesz a sisakos igazságosztó, akinek a kedvenc mondata, hogy “Itt én vagyok a törvény”. Bár én a korábbi, Stallone féle verziót [...]
Bemutatkozik A félszemű és a Lány
Több ízben volt már róla szó, hogy True grit címen végre egy western mű van készülőben, méghozzá meglehetősen biztos kezekben: A Coen tesók csinálják, ráadásul egy korábban Oscar díjat nyert alkotás remake-je lesz (ritka eset, amikor üdvözlünk egy remake-et), mivel John Wayne nyert az alkoholista, félszemű seriff szerepéért díjat az eredetivel, még 1969-ben. Ezúttal a [...]
Megvan Az emlékmás remake rendezője
Újabb remake, melyet ugyan a pokol legmélyebb bugyraiba kívánunk, ha tehetnénk, soha meg nem történté tennénk(pontosabban még egy kocka sincs kész belőle, szóval inkább az ötletét törölnénk ki a fejekből meg a tudatot, hogy van ilyen is), de mivel ilyen hatalmunk nincs, így csak komoly ellenérzések közepette, mégis, a témából, vagy az eredetiből adódóan érdeklődéssel [...]
Robotzsarut kikapcsolták
Ennyi, a gépember nem működik többé. Még azelőtt leállították fejlesztését, mielőtt bemutatták volna Detroit utcáin – Vagyis az MGM hivatalosan is leállította a Robocop filmet. A Robotzsaru remake krónikája itt olvasható. – Hogy is szokták mondani? Így múlik el a világ dicsősége. Amikor bejelentették, hogy Darren Aronofsky, (Nolan és Fincher mellett talán jelenleg a harmadik [...]
Nick Cave újraírja A Hollót
Ó igen. A Holló remake-nek már az ötlet megszületésének pillanatában sem volt értelme. Amikor kiderült, hogy O ‘Barr gótikus fantazmagóriáját dokumentarista stílusban akarják újra, azt hiszem mindenki dobott egy hátast, aki egy kicsit is ismeri a képregényt, vagy az abból készült kult-adaptációt. Ha ez nem lett volna elég, kiderült, hogy új helyszínek is lesznek, vidék [...]
Új Godzilla film jön!
A Warner Bros. és a Legendary Pictures kezei alatt, elviekben majd 2012-ben. A Comic-Conon bemutattak egy fantáziarajzot a gigantikus dinoszaurszról. Ez a koncepció szerintem sokkal jobban közelít az eredeti japán dizájnhoz, mint az Emmerich-féle, és még anno ez év márciusában is úgy harangozta be a két fent nevezett stúdió, hogy a japán vonalhoz szeretnének közeledni. [...]
R kategóriás lesz A tetovált lány remake
A Sony egyik vezető beosztású embere, Amy Pascal adott interjút, melyben többek között A tetovált lány amerikai remake-jéről volt szó. A lényegi része a mondandójának a következő: Azért kérték fel David Finchert a rendezésre, mert úgy érezték egyedül ő lehet képes A tetovált lány kegyetlen, erőszakos, és sokszor szadista világának hiteles megfilmesítésére. (Ez persze szokásos [...]
Conan akciójelenet képekben
Három forgatási kép mutat be egy akciójelenetet a Conanból. Az egyik negatív szereplőt röpítik a levegőbe egy szaltó formájában, Conan pedig közben legyezget a pallósával, ami ha jól látom, törött…vagy CGI segítségével lesz kiegészítve a penge vége. Lehet, túl nehéz a teljes kard Momoának. A film 2011-ben érkezik meg a mozikba.
Újabb Conan kép
Lecserélt háttér (pontosabban égbolt), hogy még különlegesebb legyen a fotó. Ez a kép így nekem a 300-at idézi, csak ott jóval sötétebb, komorabb volt a színvilág.
Let Me In előzetes
A Let Me In tökéletes magyarázat arra, hogy remake gyűlöletem miért nem alaptalan. Tavaly kerül nálunk is mozikba a kiváló, s egyben rendhagyó, számtalanszor elismert és magasztalét svéd romantikus vámpír-horror-dráma, az Engedj be! (angolul a Let the Right One In cÍmen futott). A filmet 2008-ban készítették, 2009-ben robbant be igazán a köztudatba. Aztán mi történt? [...]
A Nightmare On Elm Street (2010)
A hollywood-i remake-láz töretlenül nyomul előre; ezúttal Wes Craven klasszikus horrorfilmjét, a Rémálom Az Elm Utcábant ítélték “újrázásra” a pénzéhes stúdiófőnökök, méghozzá Michael Bay közreműködésével. Horrorrajongók azért ne kapjanak egyből a szívükhöz, Mr. “Szkript? Milyen Szkript?” csak producerkedett, a rendezői széket ezúttal az elsőfilmes Samuel Bayer foglalta el; úgyhogy megnyugtatok mindenkit, nincsenek olyan jelenetek, amikben [...]
Már idén forog A Holló remake
Sajnos nem tettek le róla, mi több, beindult a A Holló című klasszikus, dokumentarista (!), realista (!!) jellegű újragondolásának szekere. Edward Pressman, az egyik producer nyilatkozott az MTV-nek a filmről: Megerősítette, hogy a forgatókönyv kész van, amit a rendező, Stephen Norrington (A szövetség, Penge) írt. A producer elmondta, hogy már idén elkezdik forgatni a filmet, [...]



Friss kommentek